Kedves Látogató!
Üdvözöllek a rólam szóló weblapon!
Ha már meglátogattál, akkor egy pár szóban bemutatkozom! A becsületes nevem K. Ormányos Olivér, de Te is nyugodtan szólíts Olinak, mint minden barátom! Már majdnem 7 éves vagyok, ami egy elefánt esetében már komoly kornak számít, mivel minden elefántév két emberévnek felel meg.
Ha most egy kicsit erősebben gondolkodom, akkor én is meg tudom mondani, hogy ez emberévekben 14-nek számítana.
Kedvenc időtöltésem a szörfözés, amit
csinálhatnék így is, de inkább számítógéppel űzöm. Az
kevésbé fárasztó, és még vizes sem leszek.
A mamám szerint egyébként is mindig csak
lógatom az ormányom meg a lábam, mintha lusta lennék, pedig
csak így könnyebb koncentrálni a különösen nehéz feladatok
előtt. És különben is fontos az erőgyűjtés, mert nem is
tudja, hogy a számítógéppel sem mindig olyan könnyű!
| Például
ha játszom, akkor lehetek varázsló, írnok a
középkorból,
|
![]() ![]() ![]() vagy híres sebész, riporter vagy diplomata, és ez mind nagyon fárasztó. |
| De a mamám szerint ha
állandóan a neten lógok, akkor nem lesz belőlem más
mint börtöntöltelék!
|
|
| Persze
szoktam mást is csinálni, például sokat olvasok, mert
az is olyan izgi néha, mintha számítógépeznék,
|
meg imádok fúrni-faragni, mert az olyan
jó, ha valami van körülöttem, amit én csináltam,
és látom, hogy a mamám milyen büszke rá, hogy azt
én csináltam.
|
Ja, a legfontosabbat meg majdnem
elfelejtettem! Tollasozom, ami igazán jó sport, és nem
is igaz, hogy lusta lennék, mert egyszerre három
ütővel is játszom néha! Nem is csoda, hogy én
nyertem meg az iskolai bajnokságot! |
Ha
írni akarsz
nekem, ne légy rest!
Hallgass rá! Ha írsz, én gyorsan válaszolok!